2017. március 23., csütörtök

Gumizzzzzunk

A PT-t gyári alufelnivel, és új téli gumikkal vettem.
Nyári gumi nem volt az árban, és nem is volt felajánlás szinten se, így tudtam hogy eljön ez a nap, ahogy melegszik a levegő.


Szóval 2 napon át agyaltam hogy milyen gumit vegyek?
Én azon voltam hogy erre a kocsira azért mégse kellene valami gagyi, mert az csak 8-9000ft.
Körbe is kérdeztem a tulajoktól, és bizony szép számmal akadt olyan "nevenincs" gumi is, ami 8-12000ft közt mozog. (Nevenincs = Én még életemben nem halottam )

Végül azon voltam hogy ha már úgy is ki kell fizetni SOK pénzt, akkor legalább legyen már ingyen kiszállítással, hiszen az se 2ft.

Az ár - elképzelés - ingyen kiszállítás pedig leszűkítette a helyeket, végül a BUJÁKIGUMI.HU oldalt szemeltem ki.
Nézegettem a lehetőségeket, de nekem így nem sokat mond egyik se. Ellenben megakadt a szemem a FIRESTONE ROADHAWK elnbevezésen - és ugye elsősorban motorosnak mondom magam - így "országúti héja" elnevezés már be is jött:-))

ÉS JÓL VÁLASZTOTTAM.....
Eme cikk alapján a 2. helyezett lett megosztvva egy Bridgestonnal (leánytesó cég).....
http://hvg.hu/cegauto/20170321_Itt_a_2017es_magyar_nyari_gumi_teszt


No meg van hozzá kátyúgarancia is!!! EZ LEGALUL OLVASHATÓ HOGY MICSODA
Adataiban?
A Fogyasztás nekem nem releváns.... Bár ez ugye C-s......
A téli gumim adatai:

Szóval a nyári gumi C-s, ez meg F-es...... szóval jóval rosszabb..... (A-B-C-D-E-F)
Tapadása az újnak esőben A, a télinek E....

Szóval szerintem nem volt rossz vétel......
Ráadásul még meleg:-))) hiszen a DOT száma 0917.....vagyis február 27-március 5 közt jött le a gépről:-))



Igen ám, de az aluról lejönnek a téli papucsok, Én nem akarok tavasszal-ősszel gumishoz járkálni - eddig se tettem, A Lanoshoz is, a Swifthez is megvolt a 2 szett kerék.
Szóval bújtam a netet és találtam is 4db acélfelnit télire.....
A legtöbb elérhető olyan 6500-tól indult, de nem volt jó valami szám.... túl nagy ET volt a legtöbb hiba, ami jó lett volna az 8-10.000ft/db. (egy új általában 27.000/db). Végül rám írt egy srác hogy neki van, 20.000-ért szeretné eladni.
Meg is vettem:-)))

 A képeken nem volt nagy látvány, de élőben?? Hát sehol semmi rozsda, még a gyári matricák is rajta voltak. Volt persze némi kopottság, de Én meg épp ezért nem veszek drágán:-)

2-3 éve csináltam egy felnifestő kézikészülések:-))) szóval hazajöttem és 10 perc múlva már kész is volt a 4 felni festése:-)))
a., drótkefézd le a peremeknél (oda beül a kosz), porszívózés
b., zsírmentesítés
c., szárazra törlés
d., porszívózás
e., festés....



És kész is van minden....... Holnap lehet gumizni, elsőre, és utoljára pár évig:-))
A felni meg szép, tiszta, csillogó fekete:-)))) Majd kap még valami mutatós tárcsát karácsonyra:-)))










Kátyúgarancia?
"

Kátyúgarancia már 18 féle gumiabroncs márkára!


Szög , kátyú , szándékos rongálás, útpadkára történõ felhajtás,vezetõi hibából történõ sérülés?
Most már ez sem okozhat problémát!
 Ha  a Bujáki Gumitól, vagy valamelyik point-S gumi-és gyorsszerviz hálózat valamelyikében  vásárol 4db  autógumit, legyen az téligumi, nyárigumi vagy négyévszakos gumiabroncs a point-S szervízhálózat kárpótolja a veszteségért.
A point-S országos gumi-és gyorsszerviz hálózat Magyarországon egyedülálló  szolgáltatással rukkolt elõ a vásárlóik számára. Az úgynevezett kátyúgarancia szolgáltatással.

Az eddigi meglévõ 14 gumiabroncs márkát 2014 október 15.-tõl újabb 4 gumi márkával bõvítette ki a point-S hálózat.
 A prémium kategóriás Continental, a középkategóriában jelentõs szerepeket betöltõ Uniroyal és Semperit gumiabroncs valamint a budget kategóriában a Michelin égisze alá tartozó Taurus gumi márkákkal bõvült a Kátyúgaranciás abroncsok száma.
Így már 18 márkára bõvült a Kátyúgaranciás autógumik száma.
Több autógumi gyártó és importõr is támogatta a point-s szervízhálózat elképzeléseit, mégpedig azt, hogy az  ügyfél  minél jobb kiszolgálása  és elégedettsége a legfontosabb a gumi szervizeknek.
  Ezért megköszönjük hogy a Barum, Dunlop, Firestone, Fulda, Goodyear,Debica, GT Radial, Hankook, Sava, Yokohama, Continental, Uniroyal, Semperit, Taurus, Laufenn és végül ,de nem utolsó sorban a point-S autógumi márkákra kátyúgaranciát tudunk biztosítani vásárlóinknak.
Bízunk benne, hogy ezzel, Magyarországon egyedülálló extra szolgáltatásunkkal segítünk a téligumi, nyárigumi és négyévszakos gumiabroncsok vásárláskor a döntésben, hogy miért is érdemes a point-S szervizhálózatoktól vásárolni gumiabroncsot.

Mert mi mindig többet nyújtunk a versenytársaknál!
 Ráadásul a vevõnek egy fillérjébe sem kerül!!
A kátyúgarancia minden  point-S gumi-és szervizhálózatban vásárolt személygépjármûre és 4x4 (terepjáró, SUW )gumiabroncsra érvényes a vásárlástól számított egy éven belül négy darab autógumi vásárlása esetén.
A kátyúgaranciát maximum egy darab gumira lehet érvényesíteni.
A kátyúgarancia idõtartama a gumiabroncs egy éven keresztül, illetve legfeljebb a 3 mm profilmélység eléréséig ( téli gumi esetében 4 mm profilmélységig érvényes).
A kátyúgarancia érvényes azon káreseményekre is amikor a helytelen vezetõi magatartás ,rongálás, sérülés miatt következett be a káresemény.
Ezekben az esetekben a gumiabroncsot a point-S tagszervizben szakszerûen megjavítjuk, vagy kicseréljük térítésmentesen, az addig megtett futásteljesítmény figyelembe vételével. Amennyiben a gumiabroncs cserére szorul, a garancia a gumiszerelés munkadíját nem tartalmazza.
A kárigény bejelentése :
A garancia szelvény és a számla egyidejû bemutatásával
A gumiabroncs jóváírás nagysága a mintázati profilmélységtõl függ:
7 mm felett 100% jóváírás
6,9 mm-4,5 mm 60% jóváírás
4,4 mm-3 mm 40% jóváírás
A kátyúgarancia az alábbi gumiabroncs márkákra érvényesek:
Barum , Bridgestone ,Continental, Dunlop, Firestone ,Fulda, Goodyear, Debica,  GT Radial, Hankook, Sava, Semperit,Nokian, Yokohama, point-S, Uniroyal, Taurus,Laufenn
Amennyiben élni szeretne a Kátyúgarancia nyújtott elõnnyel abban az esetben az internetes oldalunkon keresztül a Kátyúgarancia regisztrációs ûrlap  felületen teheti meg a számlán szereplõ adatok alapján.
Ha többet szeretne megtudni a kátyúgaranciáról keresse fel személyesen  mûhelyünket  , BujákiGumi Szolnok Mártírok út 55   alatt vagy  érdeklõdjönTel : 56-210-732 Mobil 20-5743736, 06-70 3417114 bujakigumi.hu
Többet szeretne tudni a point-S  gumi –és szervizhálózatról  akkor keresse a www.point-s.hu/
vagy a Kátyúgarancia oldalakat.
Hogy miért a Bujáki Gumi? "

Mennyi az annyi?

Mindig, minden fórumon felmerül a "nekem ennyibe" van a kocsi....
A Swiftnél 1,6 millióig számoltam ugye.....utána már tényleg nem érdekelt:-)))

No akkor lássuk:

2016. november- december:
Kocsi vételára: 800.000ft
Műszaki és eredetvizsga: 40.000ft
Átíratás és biztosítás: 110.000ft
Ködlámpa kapcsoló javítás: 15.000ft
Világítások javítása: 1000ft
egy új magnó (Black fridey): 9900ft
Ablaktörlők: 1200ft
Gumiszönyeg szett: 3000ft
Hamutartó, óra: 4000ft
összesen: 984100ft
................................................................
2017 Január
Olajcsere szett : ManFilter légszűrő: 2800ft
 Zsu.hu               ManFilter olajszűrő: 1400ft
                           Mannol deffender olaj: 4070ft
                           Hidrotőke adalék: 3000ft
Ebay holmik: 4000ft
csipp csup: 1000ft
Váltókar szilent csere: 5000ft
 Összesen: 21270ft
.................................................................                      
                         
2017 Február
Start project: 6000ft

.................................................................                    
                       
2017 március
Fóliázások: 4000ft
16-os acélfelni: 20.000ft
Új nyári gumik: 62.000ft
Szerelés: 14000ft

Összesen: 1.113.370ft

2017. március 13., hétfő

Egy kis karbon

Tavalyról maradt egy kis karbonom.....
Mivel a kocsi fényes, így a 4D fekete passzol inkább hozzá.....
És ha már süt a napocska, nem nagy a felület  - csináljuk.....


A tükör foltos volt.... nem kosz.....de festegetni nem akarom...így ilyenből lett
ilyen

Az oszlopoknál is olyan volt mint ha már szívná a nap.....
oda is került egy kevés



És az ablaktörlő lapát is már látott szebb napokat




2017. február 22., szerda

Tolatóradar, mert olcsóbb mint egy lökös

Szintén Swiftes alkalmazás volt nálam......
Ebayen vettem egy kütyüt, mert idehaza néha van akcióban 4-5000-ért, de alapban 8-9000ft.
Kintről meg valami 2000ft-ért rendeltem.

A beszerelés értelemszerű......
Fúrsz 4 lyukat. Az első kb 15cm-re legyen a kocsi szélétől (oldalától) és a kettő közt legyen lehetőleg 30cm.... A PT-nél ide lehet tenni.

Megcsapolod a tolatórámpa vezetékeket
Beteszed a szenzorokat
Elvezeted a kábeleket
És a végén összekötsz mindent a dobozba.

Majd a végén a brutál mennyiségű vezetéket elpakolod valahova........
FIGYELEM!!!
A szenzorok vezetékei OPTIKAI kábelek, nem lehet elvágni, és toldozgatni!!! Szóval sok kábel van pluszba......

A jelzőt szintén oda raktam ahol a swiftnél is, így hátrafordulva is, tükörből is látszik rendesen. Ott ugye a téma annyi, hogy vedd ki a 2 csavart és a kijelzőt fordítsd el 180 fokban, majd rakd össze a dobozkát.


2017. február 7., kedd

Egy kis occó küszöb védelem

A PT-ben nekem elől van 2 oldalt egy kis gumis védő.....de hátul nincs.
Elől ki száll/hat be? Általában ugye - no meg a KRESZ szerint is 150cm feletti személy - aki viszont tudja a lábát lendíteni:-)

No most nekem van egy törpém aki még nem tudja lendíteni, főleg nem most a téli ruhába:-)

Így viszont a küszöbre lépked, ami nem épp egészséges a fényezésnek.
A vezető részen meg eleve meg van kopva......szóval kell valami ötletelés......

Elsőre úgy voltam vele, hogy van itthon még mindig egy rakás karbon fóliám.... Ellenben fekete. A kocsinak meg inkább az ezüst/króm állna jól....
De bárhogy is agyaltam a fólia nem épp tartós és nem arra lett kitalálva hogy kopásálló legyen.
Felszedni viszont szívás....

A minap a Bauhausba járkáltam és ott találtam amolyan "Lépésmintás" aluminimum fóliát. Már tapintásra is jóval masszívabb mint egy sima fólia.
45x150cm-es tekercs volt valami 1800ft.

Hétvégén csodaszép idő volt, de akkor a Lanost gyógyítottam..... ma meg unatkoztam, bár kint épp eső-havas eső és HÓÓÓÓ váltakozott. Összeszedtem mindent (fólia, papír, olló) és irány a garage.

Méretezés, vágás.....

Előtte

Utána

Előtte

Utána


És ha nyitva mind a 2 ajtó, még akkor is jól néz ki....


Szóval belekerült vagy 500ft-ba, de már itt a fényezés biztos nem fog kopni.
És hogy bírja e majd? Hát ugye ez hamarosan kiderül......de ha nem? akkor 500ft.....szóval nem buktam sokat.



frissítés!!!!
2018 május.... a kis nyúlványok mostanában kezdenek feljönni..... ezt lehet orvosolni 2 oldalú ragasztóval, vagy cserével..... szóval 500ft / majd másfél év?? Szerintem megérte

2017. január 31., kedd

PLEXI PT:-)

Sok videóban láttam már "szobadíszt"....vagy ki minek használja....
Hát mivel most úgy se tudok semmit nagyon csinálni kint a -6 fokba (Rá  nem venne senki) - így hogy ne unatkozzunk - ALKOSSUNK.-)))

Előkaptam a dermelt, gömb csiszifejet, régi plexidarabkákat, nyomtattam egy képet és csiszolgassunk:-)))
Értelemszerűen tedd a plexi alá a képet......
 csiszold.....csiszold:-))))
 Első körben egy jó erős, olvadt csíkozást kapsz
 Menj át rajta oda-vissza még egyszer, így letisztul
 Az alját kend be átlátszó körömlakkal...... Ezt itt már olvashatad (ha Te is swiftes voltál):-)) hogy MIÉRT?? Hát a bal oldali még nincs kenve, a jobb már igen.....vagyis a led fénye erősebb lesz:

Ez után mehet alá a ledszalag....... meleg pisztollyal tudod fogatni......
Ha rendelsz 5V-os ledszalagot, akkor akár USB-ről is tolhatod......pl. a TV usbjéről
Olyat itt találsz: http://led-plaza.hu/termekkategoria/led-tv-moge-usb-portra/

Én most csak egy kis fekete fóliát tettem gyorsan rá..... majd csinálok neki szép kis talpazatot.....

És rákötve egy kis feszkóra.....tessék......
RGB - B (blue)
RGB - G (green)
RGB-R (red)
Majd levágjuk a felesleget.......



És mehet fel a TV-re:-)))

Az egész nincs egy óra, de addig se unatkozol:-)))))

2017. január 29., vasárnap

DRL.....avagy nappali menetfény

Ebay...... valami 3 dollár....
3 hét múlva megjött (23 nap)
Sima 2 oldalas ragasztás.....bekábelezés.....


Akit érdekel amúgy itt olvashatja hogy kell legálisan bekötni:
http://akmtjargany.blogspot.hu/2016/09/drl-vagyis-nappali-menetfeny-legalis.html








frissítés...... kicsit bövült.... itt oldvashatsz róla
http://blueptcruiser.blogspot.com/2018/04/menetfenybol-sose-eleg.html

Váltó "rudazat" szilentcsere

Mivel felmerült a PT Cruiseres facen a téma, Én is körbenéztem hogy mi az a kis biszbasz amit a srácok szerelgetnek.
Nekem egy tuti érzésem van, hogy a rükvercet nem mindig veszi be, de az az Én hibám is lehet (akár), mivel a váltókart nem cibálom, hiszen ahogy mondják az öregek - az nem "f@sz, hogy cibáld".

Mikor viszont megnéztem ezt a videót......hát láttam, hogy itt bizony Én is érintett vagyok.

A kütyü cikkszáma: 620-1410
Egy link szerint ez "Manual Trans Shift Cable Bushing Dorman 14044"
És postával együtt 9000ft-be kerül...

No elsőre itt az Én videóm......



Itt a szerelős videó...... hogy kell kicserélni.....
Érdemes összehasonlítani a 1:00 - 1:25 közti iőpontot..... pedig itt ugye üresbe van
És a csere után a 4:45 - 5:10 közti időt..... semmi mozgás....
Az Én videómon még sebességbe is mozgás van - és nem ekkora:-)))


No ha nem akarsz 9000-ret fizetni, akkor ajánlom szintén a PT Cruiser MAGYRORSZÁG csoportot a facebookon - ahol egy király csoport tud ebben neked segíteni. A kis szilentek általában a vezetőség birtokában elérhetőek, szóval garantáltan nem 9000ft-ba fog kerülni - és akár még segítséget is kaphatsz a cseréhez.




És kész:-))))

2017. január 26., csütörtök

Az első szervíz: 187039km

Hát valahogy egyszerűbb volt, mint a swiften:-))


Kellékek ami kellenek:
- 13-as csillagkulcs
- olajszűrő fogó
- tömítés (én használok ilyet, így sosincs cseppegés)
- féktisztító (megpucolni a környezetett, így látni ha folyik és honnan folyik az olaj)
- 5L olaj
- Adalék (hidrótőke tiszító és koppogáscsökkentő adalék)
- Olajszűrő (MANNFILTER!!!, állítólag más tipusnál esélyes hogy az olajlámpa nem alszik el hidegen)
- Légszűrő (Mannfilter)
- 5Les edény, rongy, és ha finnyás vagy akkor kesztyű (csak a kép miatt tettem oda)


Érdekesmód az 5L olajból csak 4L ment bele, meg a 375ml adalék, tehát valahol elbújt még 325ml olaj (3,25dl), pedig csurgattam vagy 20 percig.
(FRISSÍTÉS: az alapadatoknál szerepel egy ilyen sor.....
"Motorolaj :(5-10w40 szabadon választott): a szervízkönyv szerint 4,3L, a net alapján 4,8L"
Szóval egyiknek sincs igaza:-))) Hiszen jelenleg ~4,4L van benne

De végül szintig töltve.......

Olajszűrőt FIGYELNI KELL!!!! Van amiket csak felteszel és kész, de  valamelyik fajtát fel kell elötte tölteni olajjal.







Mivel megjött az ebayről a DRL COB így azt is bekábeleztem, feltettem, de még vár a bekötésre, mert vagy egy kapcsolt 12V-os vezeték kell neki (Akkura nem akarom tenni, csak úgy magába egy kapcsolóval - mert ugye ismerem Murphyt-....jó haver:-))) Amit el lehet felejteni lekapcsolni, azt az ember el is felejti.....) - vagy majd ha jó idő lesz akkor berelézem és akkor hivatalosan fog működni.

2017. január 12., csütörtök

Egy kis interior:-))

Mint ismert nem igazán szeretem azt, amikor bemegyek a boltba és megveszem.
Sok esetben olcsóbban ki lehet hozni mindent, de ha még árába is, vagy NETÁN többe is kerül akkor is megmarad 2 dolog:
1., TE CSINÁLTAD
2., Méreteiben más.....
3., ilyen nincs még egy:-)


Így alapban is jött a kérés, hogy a gyereknek kellene övpárna hátulra, mikor épp beájul.

Körbenéztem..... találtam is frankó, szép CHRYSLER-es párnát.
Az egyik 10€ + 17€posta
A másik meg 10-11€ de valami nem kerek....:

Ez csudaszép, hímzet.....
Ellenben az mégiscsak alapban is 3000-3300ft......


Mivel Mester barátommal csináltattam pólókat, így a minta már megvolt. Megkértem hogy nyomjon nekem pár anyagra mintát. Ez meg is jött a pólókkal.....
Sajnos a varrógép épp beadta az unalmast, így valami olyan formációt kellett kitalálni, amit kézzel is megtudok varrni.....
A méret miatt nem jöhetett szóba egy másmilyen "gyári" párna....hiszen azok általában 25cm-esek, ennek a mintája meg 31.....vagyis minimum egy 32cm-es párna kell.

Megoldás?
Végy egy darab szivacsot..... Esetemben 16x32cm
méretezd be hogy a felírat épp hogy a szivacs tetején legyen....
Ragaszd rá a szivacsra az anyagot - így nem tud elmászni
Az alját visszahajtod...... összeöltöd......
Majd bontható zippzarrt varrsz a szélekre.....
ÉS kész......





Anyagköltség?
Egy minta nem tudom mennyi volt, mert részben ajándék is jött vele.... De vegyük 500ft-nak
A szivacs 150ft
ragasztó (palmatex) 100ft
A zippzar 270ft
cérna: 20ft?
Meg darabonként egy 25-30 perc varrogatás.
Szumma: 1040ft/db..... vagyis 2db is csak 2080ft-ra jön így ki....

Tehát máris spóroltam ~ legalább 1000ft-ot, ami jelenleg ~3L benzin:-))))

És azért itt látszik, hogy nem gyári méret:-))) (aminek amúgy nem sok értelmét látom...)

2017. január 4., szerda

ALKATRÉSZEK - kellékek

felnikupak
http://pdt-services.com/hu/tuning-alufelni-kozep


Olaj leeresztő csavar
cikkszám: ADA100107

M14 x 1,5mm



Olaj, kellékek (MANNOL)
http://sct-germany.hu/


Sok alkatrész
zsu.hu




Ablak átvezető gumi (CHRYSLER PT CRUISER 2002 1.6 REAR WINDOW WIPER BODY RUBBER GROMMET )
Cikkszám: 5152332AA
Helyettesítő cikkszám: AM-3001668882
http://www.ebay.com/itm/OEM-5152332AA-Wiper-Motor-to-Body-Rubber-Grommet-for-Chrysler-Van-PT-Cruiser-New-/371343595528


féltengely szimering 40x58x8


Motortér biztosíték.....
Itt a környéken 1800ft egy 40A-es bizti......
Itt meg 190ft.....
http://www.baro-ker.hu/product_info.php?cPath=87&products_id=2118




szervíz intervallumok......

Ezt most találtam......
http://repairpal.com/estimator/chrysler/pt+cruiser/maintenance-schedule


kiválasztod a mérföldet (1,61x és akkor az a KM)
kiválasztod a évjáratot
Kérsz egy kalkulációt
Bejön egy oldal....lejjebb mész
És ott látod miket cserélnek, néznek akkor



PL.....
Most van a kocsimba (2017-01-04) 186800km. Ez 116.024 mérföld....
Ha a 114-et nézem akkor ezt írja:
Ez a szolgáltatás általában magában foglalja egy olaj- és szűrőcsere , gumiabroncs forgatást , és a biztonsági ellenőrzés. Míg Olajcsere, a szerelő fog ellátni a vizuális vizsgálatokat a fékek , övek és tömlők , ellenőrzésére bármilyen folyadék szivárog , hallgat minden rendellenes zajt, és odafigyelés minden rendellenességet a jármű működéséhez.
Attól függően, hogy a jármű, miután 100.000 mérföld van, ha tényleg elkezd látni az előnyeit, illetve buktatóit megfelelő karbantartás. A jármű megfelelően karbantartott lehet szüksége a fékeket, vagy kisebb javítások, ahol a járművet, amelyet elhanyagolt lehet szembe javítások összesen az ezer dollárt. Nézze meg a közös problémák oldalt a jármű így van néhány ötlet, amit a jövőben is tartsa az Ön és a jármű. menjen ide

Lehetséges javítások szükséges a 114000 Mile Service

Nem ritka, hogy az egyes járművek újra látni a kopást elemek, mint a meghajtó és tömlők, motoros tartók és felfüggesztés perselyek jeleit kezdi mutatni a kopás. Olajszivárgás is elkezdenek megjelenni is. A következő szolgáltatás lesz elég drága, így ez egy jó ötlet, hogy minden javasolt elvégzett munkát, hogy megakadályozzák egy hatalmas javítási számlát legközelebb a boltban. Nézze meg a közös problémák oldalt a jármű így van néhány ötlet, amit a jövőben is tartsa az Ön és a jármű. menjen ide



Ha a 120.000-ret akkor pedig ezt
Bővebben a 120.000 mérföld Service

Mi várható

  • Ez a szolgáltatás általában magában foglalja a csere a folyadékok, például az automata sebességváltó folyadék (és a szűrőt, ha van), a motor hűtőfolyadék és differenciális folyadékot.
  • Egyes járművek cserét igényel a vezérműszíj és / vagy a szelep beállító
  • Egyes járművek cserét igényel a gyújtógyertyák
  • Egy átfogó lista a vizsgálatok is tartalmazhat. Minden üzlet és járműgyártó változhat a végrehajtott műveleteket, így biztos, hogy utalja az karbantartási ütemtervet a tulajdonosok kézikönyvet.
  • Ha ez a szolgáltatás teljesítése a kereskedés, meg kell vigyázni minden szükséges emlékeztet. Annak ellenőrzésére, visszahívás, kattintson ide .

További javítások, amelyek szükségesek lehetnek